Hajóval Indiába (1947)

Bergman harmadik, - a francia lírai realizmus és a német expresszionizmus hatását egyaránt tükröző - játékfilmjében a társadalmi kívülállás témája a svéd tenger mítoszával keveredik. Főhőse Johannes, a testi fogyatékos fiú, aki kapitány apjával és anyjával él együtt egy bárkákat mentő hajón. A fiú a társtalanságtól és a kitaszítottságtól szenved. Az apa a hajóra hozza kabaréénekes szeretőjét, akibe Johannes is beleszeret, és a viszonzott szerelem segíti önmaga elfogadásában. Ebben a filmben bukkan fel először - bár még csak jelzésszerűen - a későbbi bergmani gondolatvilág. "Nem értjük egymást, kár a szóért is, amit egymásra pazarolunk" - mondja a feleség férjének a hitvesi ágyban, a huszonöt év óta tartó lassú elhidegülésükről beszélgetve.